Lenovo Legion vélemény

Lenovo Legion vélemény

Mitől rágott be így az ERGOTIC? Milyen pozitívumai, illetve árnyoldalai voltak a Lenovo Legion-nek? Kezdünk felnőni a külföldi versenyekhez, de mi szükségünk van BTurbora egy ilyen rendezvényen?

A döntőt a n0rg és az ERGOTIC MG csapata játszotta, ám az utóbbi meglepően sima győzelmet aratott. A korábbi Lenovo kupán nem ezt szoktuk meg, így mindenkit váratlanul ért a viszonylag sima finálé.

A kupa előtt nem sokan tippeltek volna arra, hogy ez a két csapat fogja a döntőt játszani, hiszen olyan alakulatokat is maguk mögé utasítottak, mint a WSE, a Sensei, vagy a HoP. Így ebből a szempontból rendkívül üdítő volt az újdonság szele, hiszen a játékosok között vannak olyanok, akikről eddig nem sokat lehetett hallani, így új arcokat is megismerhetett a közösség.

 

Díjátadó | Forrás: Lenovo Magyarország

 

Hűen a hazai scene-hez, a csapatok között jelenleg sem volt felhőtlen a viszony. Korábban gejmzilla triggerelte az ellenfelet némi személyeskedéssel, ám ez nem tudta kizökkenteni az  Ergotic-ot, és beleadtak mindent a mérkőzésbe. Reméljük, utólag gejmzilla is megtanulta, hogy miért nem szerencsés lebecsülni az ellenfelünket meccs előtt.

A vereség ellenére, Inzert, a norg csapatkapitánya a szokásos magyar trenddel ellentétben, nem kívánja megbontani a csapat egységét, helyette inkább több gyakorlásra helyezi a hangsúlyt. Ezt a hozzáállást többen is eltanulhatnák.

Számos szempontból egyedi a Lenovo Legion kupa, ám van pár hiba, ami kis odafigyeléssel könnyedén kiküszöbölhető lenne. Viszont véleményem szerint, jelenleg ez Magyarország legjobb CSGO related eSport rendezvénye.

Pozitívumok:

  • Profi kommentátorok: kuLi és Res1st nagyszerű párost alkotnak. Stílusuk egyedi, felkészültségük pedig példa értékű. Külföldi kollégáikkal teljes mértékben felveszik a versenyt, izgalmas új információkkal, elemzésekkel színesítik a közvetítést.
  • Élő kvíz: Szórakoztató játék releváns, sokszor ismeretterjesztő kérdésekkel. Aki kitalálta annak hatalmas plusz, teljes mértékben bevonta a közönséget.
  • Problémamentes hálózat, konfigurációk: Nem volt semmi probléma a gépekkel, jól konfigolt, erős gépeken játszhattak a versenyzők.
  • Színpad: Ez az egyedüli rendezvény ma Magyarországon, ahol színpadon, kivetítő előtt tolhatják a játékot a résztvevők.
  • BugBear: Nagyszerűen vezette le a rendezvényt, szórakoztató és mellé mindig szórta a hasznos infókat.
  • Aftermovie: Minőségi anyag lett, érdemes megnézni.
  • Hostess lányok: Kellemes felüdülés, nagyon csinos lányokat sikerült a Lenovonak szerepeltetnie, kellemes légkört varázsoltak.
  • Kamera: Jó minőségű stream felvétel, közönségkamera, több kameraállás.
  • Közönség megmozgatása: A kvízen túl további aktivitásokkal lett bevonva a közönség.

 

Negatívumok:

  • Nem megfelelő kihangosítás: Egy ilyen kaliberű rendezvénynél, ahol több kamerával dolgoznak elvárhatjuk, hogy megfelelően működjön a hang és értsünk mindent a stream alatt. Sajnos a színpad kihangosítása nem volt a legjobb, illetve a stream alatt is néhol elcsúszott a hang.
  • BTurbo: Komolyan nem értem, hogy miért kell egy ilyen szintű rendezvényhez egy ilyen kaliberű embert felkérni a showman szerepére. Viccekkel leplezett sértések, magas fokú irónia jellemzi, tizenéves srácokat oltogat akik felmennek a színpadra. Nem értem miért kellett ő ide, de amikor elment a hang és ő volt a színpadon, akkor pozitívumnak éltem meg ezt a hibajelenséget. (Bugbear miért nem volt jó erre a szerepre?)
  • Jobb mikrofont a kommentátoroknak! Megérdemelték volna, no meg mi is elviseltük volna a kevesebb alapzajt.
  • A nyereményjátéknál szűrést kellene bevezetni, hogy azok menjenek fel a nyereményekért, akik CSGO-znak, ne pedig azok, akik BTurbóval szeretnének beszélgetni, vagy csak random odatévedt minecraftos arcok.
  • Információhiány: Nem sokkal az online selejtező előtt tudtuk meg, hogy egyáltalán meg lesz idén is tartva a rendezvény. Legközelebb alaposabb beharangozást igényel az esemény.

 

 

Mint korábban említettem, érdemes megnézni az Aftermovie-t, rövid, tömör és összefoglalja a lényeget.

 

Aftermovie

 

 

 

A meccseket itt tekinthetitek meg:

Inferno

 

 

Mirage

 

 

Forrás:

Képek – Lenovo Magyarország

Videók: The War Room

 

A szerzőről

Related posts