Lenovo Legion összefoglaló

Lenovo Legion összefoglaló

Rég volt ennyire izgalmas mérkőzés hazánkban, durva fragek, ismert játékosok, érdekes show ezek voltak az ismertetőjegyei e gálameccsnek.

Az ismét korai kezdés ellenére sokan követték a kupát a twitchen és a színpad előtt is gyűltek a nézők idővel.
Aki lemaradt róla természetesen a War Room csatornáján visszanézheti.

 

 

Mivel most következnek az érettségik és több fiatal tehetség is épp most fog írni, ezért ők nem tudtak megjelenni a rendezvényen.
Szavazás útján lehetett bekerülni, a továbbjutók pedig mind jól ismerik egymást, így egy baráti mérkőzésnek nézhettünk elébe.

 


A csapatok pedig a következőképp alakultak:

KELET: LsD69[c], FLASH, gbk, Traktor, superstar
NYUGAT: Barcode, DEv, NOFEAR, FLEAV, Fifi

 

 


 

 

 

Korábban is írtuk, hogy nagyon nehéz előre megmondani, hogy ki is fogja nyerni a meccset, mivel az erőviszonyok eléggé kiegyenlítettek, szóval nagyon fog számítani, hogy épp ki milyen formában van, illetve hogy mennyire fognak tudni összedolgozni.
Érdekesség, hogy Flash és Barcode bár egy csapatban játszanak, itt külön csapatban voltak.

 

 

A csapatkapitányok DEv és Flash voltak. Devről tudni kell, hogy mostanában nem sokat játszott a cs-vel, mondhatni elnyelte a WoW világa, ezért talán első blikkre a Kelet csapatát mondtuk volna hogy esélyesebb.

 

Az, hogy nem igazán összeszokott csapatokról van szó, egyből kiderült.

Utána Bugbear egy kis esélylatolgatásra buzdította a csapatokat, megkérdezte gbk-t és NOFEAR-t, hogy mit gondolnak, mi lesz a végeredmény. Önbizalomból pedig nem volt hiány.

Aztán odaültek a játékosok a gépek elé és elég furcsa volt már a kezdetben, hogy Barcode nem hozott sapkát, pár perc múlva már világos volt hogy miért. A sapka túl mainstream?

A kommentátori szerepben kuLi mellett most Hemi vette át Res1st helyét. Teljesen rendben tették a dolgukat. Ismét volt miről beszélniük, a meccsek igazán szórakoztatóak és hangulatosak voltak.

Az első pálya az Inferno volt, amit a Nyugat pickelt. A kezdetben szoros volt a meccs, majd a félidőre egy kicsit el is húztak, ami elég szokatlan volt, hiszen T-ben kezdtek és ez a pálya inkább a CT-knek kedvez.

 

A pisztolykörön sok múlik a múlik, mivel 6-9 lett a félidő, így nagyon be kellett volna húzni ezt a Keleti blokknak, ám FLEAv nem kegyelmezett.

A Nyugatiak nagyon jól readelték az egész meccsen a Keletet.

Ezek után Flashéknek sikerült némileg felzárkózni és behúztak 2 kört, ám ekkor Barcode és FLEAv bemutatták hogy mi is az a csapatmunka.

Ezek után a Kelet nem tudott felzárkózni, így az első pálya végeredménye 16-8 lett, majd jött a félidő, ahol Barcode szuperált az újonnan bemutatott szemüvegével együtt. Nagyon szerette őt a kameraman, ez pedig Barcodenak is tetszett.

Majd jött egy interjú DEvvel, aki azt nyilatkozta hogy 1 percet sem gyakoroltak, ami nagyon fura, hiszen teljesen jól játszottak együtt. Majd jött egy kis Zowie EC White promó, és DEv hozta a formáját.

 

Majd jött a második félidő, ami a Kelet mapja, a Mirage volt, kuLi új kifejezést alkotott, szerinte ez a legmixbarátabb map.

Míg az első pályán alig írogattak egymásnak a srácok, addig ez itt megváltozott, előkerültek az elborultabb csoportnevek és megkezdődött a csipkelődés is. Viszont történt valami szokatlan dolog is, persze Barcode volt ismét a középpontban.

 

Kicsit ismét elhúzott a Nyugat, ami nem csoda, mivel Barcode kirobbanó formában volt, ám ekkor előjött a Kelet az “A execute” taktikával, ami be is jött nekik és könnyedén hozták a kört.

Ezek után hozott is még egy kört a Kelet, ám ekkor Fifinél bekattant valami és húzott egy Ace-t.

 

Majd nemsokkal később NOFEAR hibázott egy elég durvát és bukták is a kört instant.

A félidő elég kiegyenlített lett, 8-7 a Nyugatnak, ám mivel a Nyugat védett először ez mégsem mondható annyira jónak, hiszen a Mirage eléggé CT orientált pálya. Ennek ellenére A Kelet egyszerűen nem tudott védeni. Folyton agresszívan játszottak, ami a vesztüket jelentette sokszor. Illetve sokszor csak apró dolgokon csúsztak el.

Majd ezek után, amikor 15-8-ra elhúzott a Nyugat, kicsit magukhoz tértek Traktorék, és sikerült hárítani az első matchpoint-ot.

Ezek után gbk érthetetlen okokból rávett a shotira, ami egy A retakenél nem épp a legszerencsésebb. Ám megérte kockáztatni.

Teljesen újult erőre kapva így a Kelet egészen 12 körig menetelt, aztán akkor elromlott valami és be is jött egyből az A támadás, így véget is ért a meccs.

Majd ezek után jött is a várba várt Barcode interjú és kiderült minden a szemüvegéről.

 

Majd DEv nyilatkozott, elmondta, hogy tervben van a visszatérése.

Flash szerint a probléma az volt, hogy közük nem volt a CT oldalakhoz.

Ezek után pedig ismét egy kis Barcode következett, a meccs MVP-je díjat is megkapta.

Ezek után pedig BTurbo szórakoztatta ismét a nagyérdeműt, rendkívül színvonalas kérdésekkel.

Rendkívül izgalmas és színvonalas meccseket láthattunk. Személy szerint én jobban örültem volna még egy pályának, csak az izgalom kedvéért. Amennyire kiegyenlítettnek tűnt a csapatelosztás a végeredmény azért nem ezt tükrözte, bár a második map már elég szoros volt, főleg a végén. Utólag megtudtuk, hogy a Nyugat csapatában nem igazán volt irányító, felváltva Barcode, DEv és FLEAv mondta a taktikát. Ezeknél a mixcsapatoknál leginkább a csapatjáték dominál, ebben most a Nyugat volt a kiemelkedőbb, így ők vihették haza trófeát és a 100 000 Ft készpénzt.

Gratulálunk nekik!

 

A szerzőről

Related posts